Az én életemet mi viszi előre? Mitől leszek jobban testileg-lelkileg? Mikor merülök, az milyen, hogyan veszem észre és olyankor mi a jó, mitől leszek egészben újra? Mikor kell emberek társasága és mikor maradjak egyedül? Ezeken gondolkodom, figyelem magam, és próbálok a megfigyelések alapján változtatni.
Nem taníthatok senkinek semmit szavakkal, valahogy egyre jobban így vagyok, legalábbis elméletben. Ordítok, hogy ne ordibálj, ismerős? Ne nézz annyi mesét, de én sokkal többet nyomkodom a telefonomat. Ne egyél már csokit annyit, de én folyton bekapkodok ezt-azt, vagy ne igyál annyi szörpöt, cukorfüggő vagy, de hát én is az vagyok.
Azért mondom ezt, mert megint, mikor olvasom a legújabb könyvemet, folyton az jut eszembe, ez kinek lenne még jó. Aztán megállítom magam, és újra megpróbálom, hogy nem nyomhatom rá senkire a témát, csak ha érdeklődik, (és ha le bírom magam állítani, az nagyon jó, csak ritkán megy), és inkább magam belevágok. Ez most a Whole 30. Angolul van a könyv és a honlap is. 30 napig cukor-, tej-, gabona-, hüvelyes-, gyorskaja-, műanyag-és alkoholmentes élet. Nagyon sok jó hatása van, és aztán ha vége a (kegyetlen nehéz) 30 napnak, az ember étellel való kapcsolata rengeteget javulhat. A zabálások, a puffadások, az enerváltság, a plusz kilók, a zsír, és gyakorlatilag minden népbetegség az asztmától a vérnyomás- és szívproblémákig, koleszterin, vérzsír, minden javul vagy elmúlik. Harminc nap (vagy akinek több kell, annak több) után óvatosan próbálgatja az ember egyesével visszahozni a kihagyottakat. És amivel kapcsolatban kiderül, hogy rossz érzés kíséri, azt el próbálja hagyni, vagy minimalizálni. Az emögötti elmélettel, és a harminc nap menetével, főzéssel kapcsolatos dolgokkal most ismerkedek, és március elsején indul a menet. Amit lehet: hús, zöldség, gyümölcs, diófélék, magok, olajak, ghí (tisztított vaj). Nehéz ezt a könyvet olvasni, mert közben teljesen tisztán látom, hogy hol csinálom rosszul, de majd csak elsejétől változtatok. Úgyhogy úgy próbálunk (M úgy döntött, beszáll) közeledni lélekben az elsejéhez, hogy főzünk olyanokat, amik belepasszolnak ebbe a diétába. Húú, állati jókat fogunk enni, és éhesek sem leszünk, az tuti. Csak sok energiát kell beletenni a készületbe, a menüt meg kell tervezeni nagyon, és a cukor és liszt nélkül tutira lesz pár olyan napunk, mintha másnaposok lennénk, legalábbis ezt ígérik. De kb két hét után berobban majd az energiabomba, azt nagyon várom! Igazából az enerváltságot elégeltem meg, és a mozdíthatatlanságomat. És tudom, baba, éjszakai műszak, három gyerek, ez sok és kiszívja az energiát, de ennél azért van feljebb, mint ahol most tartok. Ha bárki csatlakozna, nagyon örülnék, bandában a legjobb! Bárki képes rá. Harminc nap.
Közben folytatom hellyel-közzel a tornámat, és figyelgetem, hogy milyen mozgás lenne a legjobb a fogócskán kívül (igen nagy igényem kezd lenni gyerekmentes időkre és olyan témákra, amiben ők nincsenek benne).
JA és az egész változtatás úgy kezdődött, hogy konmarizni kezdtem, az forgatta fel az állóvizet. Cuccok selejtezése az egész lakásban az alapján, hogy mi okoz örömet (nem teljesen szó szerint, mert vannak csak hasznos dolgok is, amik maradnak), majd ha ez megvan, mindennek jó helyet keresni. Hihetetlen, hogy hogy fellélegzik lassan minden a házba. A kategóriák, amik nem véletlen követik egymást (és az sem véletlen, hogy nem szobánként halad): ruha, könyv, papírfélék, vegyes apróságok (itt millió kategória), érzelmi töltettel bíró tárgyak, digitális cuccok. És csak a saját cuccaim. Itt van róla jó összefoglalás, és itt a facebook csoportja, ahol naponta lendítenek rajtam (bár könnyű ottragadni, úgyhogy lassan leszokom róluk).
Ráérek? Nem, de ennél több időm soha nem lesz.
A napjaink hogy telnek? Iskolaválasztás a téma, kettő közül kell döntenünk, heti két plusz progink van ezek miatt ovi után, közben még mindig nem vezetek, úgyhogy orbitális szívás sokszor a napunk. Közben ha ketten vagyunk Borival itthon, akkor nyomom a selejtezést, illetve alakítom úgy a dolgokat, hogy mire mindenki hazaér, ne kelljen mással foglalkoznom. Bori közlekedik mindenfelé, alapvetően naponta egyre bababarátabb a ház, ahogy egyre több mindent elér. Egyre feljebb pakolunk, hogy tudjak tőle bármit csinálni, és így lehet is. Nem kell folyton mellette állnom, csinálhatom a dolgom. Ha alszik, akkor meg pláne. Éjjel nem alszik végig, hol fogak, hol betegségek nehezítik a pályát, de most éppen elviselhető lett egy kemény hét után a sztori, mióta elkezdtem írni ezt a bejegyzést, megint szopórollert tolunk két foggal egyszerre. Ha nincs ilyen extra, akkor a Békés álom könnyek nélkül c. könyv és amit onnan tanultam, ábszolút megmenti az életünket (Mondjuk ez is olyan, mint bármilyen módszer, tök jó, csak hullafáradtan nem lehet csinálni. De egyszer kell nagy energiát beletenni, utána már csak emlékezni kell, hogy mire kell figyelni).
Bori elképesztő cuki energiabomba, hasonló mozgásigénnyel, mint a fiúk voltak ekkora korban, csak ő nagyon nyugodt és sokkal csöndesebb (jeeeeeeeeeee). Nagyon élvezi a nagyok társaságát is, és most már itthon is hagyhatom nyugodtan másnak, mert eszik mindenfélét és simán elvan nélkülem is, főleg olyannal, akit ismer. Zsombi nagyon nagy lett, várja a sulit, bár még a konfliktustűrés és türelem erősen fejlesztendő terület (mondjuk tegye fel a kezét, aki nem így van ezzel).
Vilire nagyon kell figyelni, mert könnyen az elhanyagolt középső szerepbe kerül. Motyogni kezd, mint a babák és szomorkodik. (Itt is ugye a melyik tányért pörgetjük történet..)
Mi most házasságilag dolgozunk, ahogy tudunk, hogy ne essen le a tányér. Jó most már az alapunk, és haladunk, ennek nagyon örülök, de van hová fejlődni is. És fáradtak is vagyunk. Gondolom éppúgy, mint mindenki.
Nehéz ez a nagycsalád, de van ennél nehezebb dolog ezer a világon. Ahol élet van, ott vannak bonyodalmak is, igaz? Én most nagyon örülök az életnek. Főleg ha kialudtam magam 🙂