Két napja tart, hogy elegem van mindenből, totál fáradt, nyomott, ingerült vagyok, hiába az isteni sült csirkék, cuki babapofik, kedves és figyelmes többiek.
Ma reggel úgy voltam vele, hogy kezdek ezzel valamit. Hová lett az élet?
Elővettem reggel a darált húst, hogy míg oviba viszem Vilit, kicsit engedjen ki. (Eddigre megvolt a reggeli, az Marci játéka, én addig összeszedem, felöltöztetem, ellátom a családot és magamat. A fonalat éjjel elvesztettem, kipihent aligha vagyok. Marci eldobja Zsombit, ovi mellett vonatra ugrik, a többi az én dolgom.)
Elpakoljuk a reggelit, mosogatok, és csinálok egy felséges kókusztejes cappucinót (tudom, hogy szabályosan kapucsínónak írják, de ne már). A kávé szigorúan reggeli utánra jön, mert különben képes elvenni az étvágyat, és kevés reggeli=délelőtti nassolás. Szóval a kávét megfőzöm, és három kanál kókuszkrémhez jön két-háromszorosa víz, és a tejhabosítóval feltolom a habot, és megrázogatom, és lötykölöm, és töltöm. Vili van olyan jófej, és hagyja nyugodtan meginni. Vagyis sajna nem éri el a fogkrémet, úgyhogy nem. Öltözünk, szépen süt a nap, hurrá, egyel kevesebb réteg elég mindenkinek.
Feltolom a babakocsit a dombra, Vili a bicót, csacsog, megyünk, az oviban víz világnapja miatt kék póló kell, hálisten a tornapólója ott van és kék. Bobóval jövünk haza, várjuk a futárt (5 kg nátrium perkarbonát a naturonline-tól, itt van a legjobb áron a józsef körúti vegyszerbolt után. Nem őrültem meg, hogy fussak utána, inkább rendelek. Ez a legtutibb fehérítő, és kell is, mert Borika újabban beszállt a retekbuliba, amit Zsombika hat éve megindított. Ha durva a retek, forró vízben megáztatok vele bármit, még színeset is, aztán mehet mosásba. Fehéret csak ezzel mosok. Mosipelus ammóniátlanítására is jó, illetve kiveszi belőle a foltokat. Mondjuk azt most nem használom, sok lenne a jóból. Ja és 30 éves sárgult babaruhát is kifehérít). Közben az este időzített mosás lejár (így kímélem a reggeli kótyagosságomat, nem kell gondolkodni az első lépésen, mert már készen is van), és fent a napos teraszra teregetünk.
Bori hamar kidől, hálisten. Na ez nagyon jó hír. El is kezdek főzni, mert soha nem tudhatom, hogy mi történik fél óra múlva, a prioritásokat tartani kell: először is mindenki élje túl, vagyis egyen-igyon, vagyis főzzek. Aztán jövök én, hogy jól legyek, aztán jön minden más. Ha felkelt, vagy más is itthon van, nyilván ez borul. Ez most jónak tűnik, mert ki akarom magam mozdítani a senyvedésből.
És itt a lényeg egyik fele: a főzés nekem terápia, ha közben egyedül lehetek (vagy minden terápia, ha egyedül vagyok? nem minden, de sok minden az. na ez jó).
Fehéredésig pirítom a darált husit, kb két ökölnyit, extra szűz olívaolajon. Rádobom a hatalmas, majdnem ugyanekkora lilahagymát apróra vágva, pirítom. Mikor kicsit szottyadt a hagyma, jönnek rá a vékony répaszeletek, azzal is pirítom. A karfiolt pindurka darabokra szedem, a rózsákat még négybe is vágom, azzal is pirítom. Közben egy kis házi ghí is kerül rá, mert a sok zöldségnek is pirulni kell valamin. Erre az ételre csak sót szórok, mert az egész a ghível annyira finom illatú, hogy nem hiányzik róla más. A végén fordos kel csíkokat dobok rá, azzal alig pirítom, elzárom. Ebédre úgyis meg kell melegíteni, és pirul még majd akkor is.
És a másik része a wellnessnek: Kitalálom, hogy most pedig jógázni fogok. Valahogy belefutok ebbe. Elkezdem, de Bobó 10 percnél felébred. Huhh, nem baj, folytatom, rám mászik, nyafog, befejezem. Nagyon jól esett, könnyű volt, a hátfájásom majdnem el is múlt. Ez egy 31 napos sztori, minden napra kb fél óra jógagyakorlat, ingyenesek a videók. Úgy döntök, megcsinálom, és nem várom meg a whole 30 végét.
A harmadik mélyremenős lélekgyógyítós dolog az volt, amikor Borival kimentünk a kertbe turbolyáért. Rengeteg helyen nő a kertünkben, kiirthatatlan, mondjuk nem is bántom. Úgy használom, mint a petrezselymet vagy mint a salátákat.
Akkor ismertem meg a turbolya ízét, mikor ideköltöztünk. Kicsit mentolos-ánizsos íze van. Előtte, mikor kerámiára kezdtem járni, Rita mesélt róla. Akkor már a rákkal küzdött, és mesélte, hogyan vette fel a harcot. Az ötelemes táplálkozás sokat segített neki, télen kereste az ételeihez a turbolyát a Maros partján. Azt mondta, mindig kell valami nagyon zöld az ételünkbe. Akkoriban úgy tűnt, ő fog győzni, egyre jobbak lettek az eredményei. Nagyon mély nyomot hagyott bennem az a lány, és ahányszor a turbolya kerül a kezembe, rá gondolok. Ezen a télen, karácsony előtt győzte le a betegsége. A legnagyobb fagyokban volt a temetése, sosem fogom elfelejteni, annyira meghatározó élmény volt. Felnőttnek éreztem magam, végre. Eldöntöttem, hogy elmegyek, egyedül voltam ott, míg Marci Borival volt, elbúcsúztam, fáztam de tűrtem, arra gondolva, hogy szegény miken mehetett keresztül, és hogy az élete annyira eszméletlenül tartalmas és iránymutató volt a csöndessége és szerénysége ellenére, vagy talán éppen amiatt. A hab a tortán az volt, hogy a temetést a régi szegedi egyetemi lelkész tartotta. Nem is tudom, hogy el tudtam volna-e viselni egy átlagos papot, de Paffy miséi és szavai mindig is és most is nagyon egyszerűek, mélyek és valódiak voltak.
És akkor leszedtem a turbolyát, az eszméletlen mélységével együtt, amit számomra jelent. Hogy életet akarok, nem felszíneset, hogy tavasz van, és életre kelt és hajt a Rita turbolyája, és hogy van halál is, ugyanakkor, és hogy hagyjuk a nehezet is lenni, és elviseljük, főleg azt tudva, hogy valójában el vagyunk kényeztetve, mert megvan mindenünk, és a senyvedés közepén ülve kivárjuk, amíg az élet ideér, és hogy ez így jó és minden rendben van.
Megcsináltam a dresszinget, 4 evőkanál fehérborecetet turmixoltam lassan öntött olívaolajjal. Addig öntöttem, míg 2 dl nem lett együtt, majd fél teáskanál só, negyed teáskanál bors, és a nagy marék turbolya ment bele. Ez összeáll krémesre, ha ügyesek vagyunk és sokáig mixelünk.
A tányéromba vágtam egy almát kockákra, tettem rá jócskán az újramelegített, jól odapirított serpenyős anyagból, és meglocsoltam a dresszinggel.
És most élek. Nem múlt el minden rossz, de nem bánom.