the day before my new beginning

Annyi minden mozog, változik, pezseg az életemben.

Azt remélem, hogy hátha néha be tudok majd jelentkezni whole 30 ügyben, meg kaptam ugye bátorítást is, hogy írjak.

Az elméletet nem nagyon érdemes megspórolni, hogy elolvassa az ember, így utólag azt mondom. Nyilván én nem értek az ember biológiájához, a biosz órákon valahol máshol jártam, és az agyam mindent törölt ahogy lehetett, úgyhogy nekem írhatják a kutatási eredményeket, nyilván el fogom hinni. Az azért szimpatikus bennük, hogy nem állítják, hogy tudják a tutit, csak azt, hogy a mai legfrissebb kutatások szerint mi a helyzet, de ez majd idővel árnyalódhat, sőt akár kiderülhetnek váratlan dolgok is. A kihagyandó ételfélék csak esetlegesen okozhatnak tüneteket, de ha azoknak csak negyede igaz, akkor szerintem nem járok rossz úton. Plusz egy csomó átfogó problémát is okoznak valószínűleg, vagyis ha már elindult az ember a lejtőn, és kezd gyógyszereket szedegetni minden nyavajája miatt, akkor ezek az ételek csak rontanak a helyzeten. És az felszabadító, hogy rengeteg bajt meg lehet vele előzni, és kitartással súlyos népbetegségeket lehet enyhíteni, sőt sok esetben meg is gyógyítani. Magas vérnyomás, vérzsír, vércukor, allergiák, ételintolleranciák, ekcéma, reflux, bőrbetegségek, acne, autoimmun betegségek, mindenféle gyulladások, ízületi bántalmak, itt van egy A-Z ig tartó felsorolás, sok ezer ember tanúsága.

Én a magam részéről ezekkel nem küzdök, de nem is szeretnék. Én életkedvet szeretnék, erőt, jól érezni magam a bőrömben, képes lenni érezni, hogy mennyi és milyen tápanyagra van szüksége a testemnek, és ezekkel jól táplálni magam, nem agy nélkül eszegetni. Ebből a jókedvből adni tovább, mozogni, és aztán majd a következő lépést meglátom.

Szóval:

Minden étel, amit szabad enni, meg kell feleljen négy kritériumnak:

  1. egészséges pszichológiai választ támogasson (vagyis nasi látszatát is kerülni kell, még zöldutas hozzávalókból se készüljön palacsinta, itt keményen meg kell törni a szokásokat. nálam ez a leggázabb, a szokások, a csipegetés, a fék nélküli édességevés)
  2. egészséges hormonális választ támogasson (túl sok cukor+szánhidrát=megbolondult hormonháztartás, a felesleg cukorból zsírt csinál a szervezet, nem zsírt égetünk hanem cukron futunk— bocs, buta, leegyszerűsített, ennél sokkal bonyolultabban írják)
  3. az egészséges emésztést segítse
  4. segítse az immunrendszert és minimalizálja a gyulladást

Ezek alapján úgy néz ki, hogy naponta háromszor kell enni, közte semmi. (Kivéve ha valami miatt nem szabad gyorsan fogyni valakinek, vagy terhes szoptat, sportol keményen.) Minden étkezés úgy néz ki, hogy 1-2 tenyérnyi protein (hús, tojás, vagy hal), többi zöldség, minimális krumplival stőtökkel, néha gyümölcs, és a legfontosabb az egészséges zsírok minden tányéron. Extra szűz oliva, ghí, kókuszvaj, olivabogyó, vagy egy kis kesudió, mogyoró (földimogyoró tilos, az hüvelyes-ki tudta, kezeket fel-én nem), dió mandula csak néha. Ja és állati zsiradék is jöhet, csak ne a gyári állatoké, mert a zsírban gyűlik össze minden gyógyszer meg szar, amivel etették őket. Így a szalonna is oké néha, de csakis a házi, vagy a tutti biodisznó/csirke stb.

Ez végül is egy paleoszerű diéta, de mégsem, többek között azért, mert a paleosütik tiltósak, elvégre a szokásokon változtatnánk, és ha az agyunk azt az üzenetet kapja, hogy sütiiiii, hiába paleo, ez zabáláshoz vezet.

Ja és kalóriákat nem számolunk, hanem az éhségérzetet figyeljük. És ha ennék valamit, de mondjuk tesztelem magam fejben, hogy jól esne-e egy birkapörkölt (vagy kinek mi az ász kaja sok hússal) és nem, mert cukrot akarok, akkor nem eszek. És mérlegre tilos állni(habár mindenki fogyni szokott, nem csak ez a jó benne, pl zsírt is kegyetlen jól kezdi égetni az ember, ki mennyi idő után,és két oldalon apró betűkkel sorolják az előnyöket. a végén mérés előtt ezeket kell pipálgatni, hogy miket tapasztalt az ember, nehogy kiakadjon a kilók miatt). És aki csal, az újra kell kezdje, mert a szervezetből ez alatt a harminc nap alatt ki kell üríteni a cukrot, lisztet, tejet, stb-t, hogy beálljon egy egyensúly, és hogy a végén minden ételcsoportot szisztematikusan le tudjunk tesztelni, hogy hogy érezzük tőle magunkat. Ez a teszt min 10 napig tart.

De valaki 30 nap után érezheti, hogy még nem az igazi, bár javulások már vannak. Akkor dönthet úgy, hogy neki nem whole 30, hanem 45, 60, 90 kell. Attól függ, mennyi egészségügyi problémája van, mennyire súlyos évtizedek szokásain próbál változtatni.

Szóval ma méregetjük magunkat, elkészülnek a before fotók, elkészül a holnapi ebéd, mert Marci másnap azt viszi munkába, és picit előpörgetjük a reggelit is. Bár nem annyira kell, mert mostanában hattól indul a napunk. Annyit elárulok, hogy cuki az ébresztőnk 🙂

Ja, és azt találtam ki, hogy táblafilccel írom a konyhacsempére a menüt, hogy ne keressem a cetliket:

You may also like

3 hozzászólás

  1. Szia! Nagyon szívesen olvasnék még a témában, és köszi a cikket. Én nem tudok annyira angolul, hogy azzal belevágjak, de sokat segítene magyar nyelven részletes cikksorozat róla. Szóval hajrá és köszi!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.