GerleGalamb

Ez még egy őszi bejegyzés lett volna, most fejeztem be, nem mintha megfogadtam volna bármit is, csak nem hagyom itt a vázlatok között. Olyan jó kis sztori volt.

Futottam ma egy kilómétert. Haha, mire jó az. Elmondom, MINDENRE EZ VOLT MA A MEGOLDÁS.

A körülményeket messzebbről kezdem.
Volt ugye a kitörés, jelentkeztem a kerámia okj-ra, és ugye nem sikerült a több, mint százból a hatba bekerülni. De jó volt kiállni magamért, érezni, hogy mire vagyok képes, tudtam, hogy ki vagyok és mit akarok.

Fast forward, augusztus utolsó két hete, hatalmas lista, mi kell még mindig az iskolához. Bébiszitter itt, én futok, jajjaj, még mindig nincs meg az összes szar. Brutális para van bennem, utólag nem is értem. De értem, mert ennyi szarra odafigyelni senkinek sincsen kedve, én meg még szeretem is ezeket a dolgokat, csak nincsen két életem hozzá, sajna. Jó mindegy, teljesítek mindent korrektül időben. Suli előtti héten ismerkedés az osztállyal-állítólag kifogtuk a suli legjobb tanítónénijét. Hát nagyon örülök.

Közben para, hogy a reggeli rutin katonás lesz, és az éjszakáim kiszámíthatatlanok az őrlőfogak meg a hold meg még ki tudja mik miatt, az okok keresésével jó régen felhagytam, még úgy a második gyerek környékén. Közben tudom, hogy Vilit egy távoli oviba kell vinni az első pár hétben (mondjuk sajnos az a pár hét sokkal több lett) egy befejezett, de engedéllyel még nem rendelkező ovifelújítás miatt: A verzió, apja viszi hozza, belehal, kegyetlen sok a munkája ott is, itthon is dolgozik másnak, plusz saját cég is épül. B verzió: én reggel 7.15-kor kilépek az ajtón a három gyerekkel, hegymenet, két megálló, Zsombit kitesz, első két héten még be is viszem, öltözés, mizéria, ilyesmi, utána 20 perc busz és Vilivel Borival leszállok, felmegyek 100 kibeba#### lépcsőn vagy hátamon Borival, és akkor oda vissza cipelem, vagy babakocsit cipelek fel, vagy babakocsit üresen, őt a hátamon, Vilivel oviba be, utána haza kb fél óra busszal. A délutánok bonyolultabbak az első két héten, mert Zsombit hamarabb kiengedik, ebéd után kb, de akkor mi legyen, közben haza, hogy újra megmászhassuk a hegyet? Folyamatosan ostorozom magam, hogy miért nem tudok még mindig vezetni – most azon vagyunk, hogy ha megyünk bárhova, én vezessek, de ehhez kell, hogy mindketten bírjuk idegileg és most egyáltalán nem bírtuk, megint. Jó, nem igaz, hogy nem tudok, de kurvára szar bonyolult hegy völgy, szűk utak, forgalom, busz, minden van rögtön, ahogy az utcán kilépek. Dömsödön simán el mernék menni a-ból b-be, itt konkrétan rettegek, mert még túl sok mindenre nem tudok figyelni egyszerre, és így nem fogok bepakolni három gyereket magam mögé mert nem fogom kinyírni a családot csak mert el kell mennünk valahova.

Hát igen, első héten még először derűs voltam, de nagyon kemény fizikai és idegi munka volt minden nap, aminek a végére ínhüvelygyulladásom lett mindkét karomban, kb napokig magatehetetlen voltam. Mire ez kb megjavult, és közben köszönet mindenkinek, aki beszállt a logisztikába, akkor elmentünk egy gyerekkel vendégségbe, na azután több hétig a gyomrom nem jött helyre teljesen. Napokig feküdtem, émelygés, hasmenés (és nem vagyok terhes), gyengeség, élettelenség. Aztán lassan kezdtem el eszegetni, és kb mint a whole 30 idején, se tej se gabonák kb. Amint mertem enni két péksütit egyik nap, újra két napra állati padló, fekvés, no kaja, émelygés, nulla élet. És akkor elhatároztam, hogy na jó akkor most indul a whole 30, soha jobbkor, három kiló már úgyis lement, legalább ennyi jó volt a sok szarban. Kb két nap és lerohasztott egy vírus. NA kösszépen. És a gyomrom még mindig csak esetlegesen javulgat.

És közben a kerámia, amire járhatnék havi egy napot, azt ugye kihagyom, legalábbis az első alkalmat az ínhüvelygyulladás miatt. Közben hírt kapok egy heti egyszeri király kerámiaoktatásról, mert azért nem ültem egy helyben, megmozgattam amit/akit tudtam, hogy hol lehet jó embert/oktatót találni. Kiderül, hogy kocsival fél óra, busszal másfél. A kuuurvaanyját, miért nem tudok még mindig vezetni.. Így indul a péntek délután, teljes letargiában.

És szombaton futafok, Vilivel is és Zsombival is kísérő futó vagyok, egyedül nem mernek futni. Reggel para, hogy egyáltalán fogja-e bírni a taknyos fejem és a gyomrom az 500 és 1000 métereket. Röhej. Sebaj, indulok a fiúkkal, M utánunk egy órával a picivel. És akkor még egy nagy pofon, hogy valószínűleg elfelejtettük befizetni a Viliét, nincs rajtszáma. Sír. Irgalmatlanul csalódott. Agyon kínzom magam, hogy hogy lehettem ekkora seggfej, hogy elfelejtettem. Nyilván nem mentség a sok szar, amiben egy hónapja fetrengünk, majd megszakad a szívem érte. Jó, de futhat, csak ne legyen benne az első hatban. De nem akar futni, mert nagyon rosszul érezné magát, hogy nem kaphat müzli szeletet a végén. Végül Marciék odaérnek, Vili nem fut, én Zsombival pedig igen. Besprintel a cukikám, 50 méter után visít h nem akar tovább futni. Én meg mint egy anyagép, elkezdem tolni a bátorítást, és a gyerek letörölhetetlen vigyorral, besprintel a célvonalba. És állati büszke magára, hogy olyan mélyről feljött és felfogta, hogy nem csak a győztes nyer, és hogy mennyi munka van a részvételben, és hogy ő itt nagyot nyert.

Vili végül nagyon jól megvigasztalódott a cerbonával, és megbeszéltük, hogy jövőre állatira odafigyelünk és mind futni fogunk.

Vegyes volt, fájdalom és diadal, és egyöntetűen nyertünk, és az az egy kilóméter kimozdított és mindent könnyebbé tett. Mint amikor lekerül a sötétítő függöny.

And in that moment he was freed from the prison of becoming – Jim Carrey festményén olvasható. Tegnap óta már vagy ötször megnéztem a videót. Hogy miért kezdett festeni és hogyan és miért csinálja. Már egy ideje észrevettem, hogy ő is Eckhart Tollét olvas, és most megint jól elmond valamit, ami velem történik.

-abban a percben kiszabadult a valakivé válás börtönéből-

ez most annyira igaz.

egy pár hete éppen arról győztem meg magam, hogy nem akarok alkotni senkinek semmit, se varrni, se semmit gyártani, esetleg kis számban ha van kedvem, de nem akarom, hogy erről szóljon az életem, nekem közöm kell, hogy legyen az emberekhez, hogy valamiféle segítséget adjak, hogy megtalálják az utat a jobb, tartalmasabb, valódi életükhöz. haha. (kell-e, hogy jól legyek ahhoz, hogy mások attól lendüljenek? nem vagyok benne biztos.) és akkor meglátok egy csempekészítő keramikust, énisénis, ki ez a nő, a kisképzőben végzett, mi az, most van jelentkezés kerámia okj-ra, ingyenes, időbeosztásra, mintha külön kértem volna, hogy így legyen, jessz, enter, mehetek felvételire, készülök a kérdésekre, álmatlan éjszakák, mit mondjak, senki vagyok, aztán kialakul. hogy ezt akarom csinálni, és tudom, hogy miért, és be is fogom bizonyítani.

elmegyek. ketten vannak előttem, többen utánam. méregetem őket ott kint, ez bolond, az még nem tudja, mit akar, az gyanús, túl jó. kijön egy nő, mondja, hogy rákérdezett, 128 jelentkező van 7 helyre. basztikuli. még 10 percem van, azalatt minden levegőmet összeszedem, és kijön egy, és én bemegyek. mindent beleteszek abba a 10 percbe. elképesztő jó érzéssel jövök ki. felvesznek? mittudomén. és itt jön Jim Carrey. nem is érdekel. mert most tényleg ott tartok, hogy ilyen apróságok nem fognak megállítani. keresek más módot, ha ez nem jön össze. nyilván szomorú leszek, vagy ha sikerül, én leszek a királynő, de nem számít már ez az egész

in that moment she was freed from the prison of becoming

természetes voltam, amilyen a legjobb barátaim körében vagyok, önmagam, majdnem sírtam a beszédem alatt, vicces is volt, erőteljes is, a hallgatóság végtelenül kedves és elfogadó és jó. ha felvesznek, az azt jelenti, hogy pont ilyen ember kell nekik. ha nem, akkor másmilyen ember kell nekik, de én attól még jó vagyok és letörhetetlen.

azért szurkoljatok már légyszi ezerrel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
legkésőbb augusztus 15-ig kiderül

Azért a whole 30-ról jó még kicsit elmélkedni.

Nagyon szigorú valami, és a vége után voltak mélyrepülős heteim, amikor minden szempontból mást csináltam, mint amiről kiderült, hogy jót tesz nekem.

Nyilván benne voltak a betegségek, meg hogy elmaradt a jóga is, és esett is, és szar volt minden, na.

Aztán visszatértem a jógához, és lendültem tőle kajatéren is jó irányba. Alapvetően 99%-ban tejmentesen csinálom, mert Bori bőre igen nagyon kiborul, ha napokig pl tejeskávét, fagyit, ilyesmiket tolok. Persze vannak gyeplő nélküli napok, de pl a kávé már fura tejjel, úgy megszoktam kókusztejjel.

A kenyeret alapvetően szeretem kihagyni, mert olyankor el kel indulni a fantáziának, hogy mi legyen a reggeli/vacsora, és ez sokszor jó, sokszor meg jó nehéz, de készülni kell előre hozzávalókkal. A zöldségpucolás sokszor túl sok, de hát ez van. Néha eszem kenyeret, ha nagyon rákívánok, de az meg nekem nem olyan jó. Rizst, kukoricát, kis egyéb hüvelyest, ilyesmit eszek, csak nem túl sokat, jól megtolom zöldséggel és hússal vagy tojással a tányérokat. Valami olajfélét is használok mindig, vagy olajos magokat, mert ezek beváltak.

De azért akarok visszatérni a jóga témához, mert hihetetlen jól hat rám. Most is kb a napi fél óra van, videóra, és néhanapján elfutok valahova kipróbálni órákat, hátha találnék egy nekem való óratípust és oktatót. Pl anyák napja alkalmából nőijóga minitanfolyamon voltam a mandalásoknál-eddig ez a legjobb a videós oktatóm után (valahogy nehéz ez-passzoljon az oktató lelkileg, meg az óratípus is, meg valami hitelesség is meg hangulat is, meg ne is tépjenek szét, mert az nem vezet jóra). Remélem, a nyáron eljutok néha egy órájára, és erre van valós remény, van egy jó bébipásztorjelöltünk, és az egyik órája délutáni ráadásul.

Szóval azok a napok, amikor sorozatban naponta sikerül (és egyre jobban megy, már rámmászó gyerekkel is, nem veszi el senki a jógámat), mérhetetlenül jobbak, mint mikor nem. Figyelmesebb vagyok, tudatosabb, nyugodtabb, és pl a kajára sem kell úgy figyelnem, jobban hallgatok magamra, hogy mi tesz jót, mire van szükségem, nem kell annyira küzdeni a délutáni nasik miatt, mert nem nagyon vannak, vagy ha igen, akkor sem csokit eszek gumicukorral (jó a mai nap minden volt, de ez így még ok, ha nem két hét a mélyrepülés). Szóval jó. ÉS nem az van, hogy senyvedve ülök oda gyakorolni, hogy legyek már túl rajta, hanem hogy jó délelőtt Bori elalszik, mindent eldobni, jóga indul, aztán hú de szar a hátam, fájok, jaj, aztán jobb és jobb és ja már vége is, ne már! És érzem, hogy a hátamban levő hatalmas góc egyre oldódik, erősödök, valamiben fejlődök, alakul minden.

Na így.

Már csak egy kicsi, és eljutok oda is, hogy a sűrű napokon korán fogok kelni, csak hogy beleférjen a napomba. Legyen így.

Ezt a felénél írtam, 15 nap után:
1. jól vagyunk, nagyon. Vannak mindenféle hangulatingadozások, de ezek egyébként is vannak. Semmiféle másnaposságot nem tapasztaltam, vagy elvonási tüneteket. Mondjuk nem is éltünk eddig sem gyorséttermek kajáin. Nem volt nagy áttörés sem, hanem egy lassú javulás van, folyamatosan. Az első napokban, mire rájöttem, hogy hogy kell adagolni magamnak a húst és olajos cuccokat, na addig szar volt. De igazuk volt: az elején hajlamos mindenki alul lőni a mennyiségeket. Szoptatok, hol sokat hol kevesebbet, ez kiveszi a szuflát belőlem. Igenis néha több a hús, mint két tenyérnyi, és kell a keményítődús kaja is, pl krumpli vagy sütőtök, és gyümölcsök is kellenek, és az olaj-zsír-vaj-olívabogyó-olajos magvak kellenek, minden étkezéshez rendesen, ezt is megtanultam belőni. Mire belőttem, mennyi az annyi, a legrosszabb lelki nehézségeken is túlestem. Egyszerűen már csak az is feldobott, hogy végre nagyon jót teszek magammal, és elég, és nem vagyok utána éhes. És napról napra könnyebb lett a reggeli kelés, tart az erőm estig. Az arcunk kivirult, a centik szerintem lassan csökkennek itt-ott, a kilókról csak sejtem, nem mértem csak az első héten. Simán bírom nézni, ahogy a fiúk eszik a kakaós csigát, bár először brutális volt nézni, ahogy Vili kitépi a közepét és betolja.

2. A mi főzési stílusunk nagyon közel állt ahhoz, ahogy most csináljuk a dolgokat. Sok zöldség és hús és tojás adott volt, ezekkel improvizáltunk, kevés volt a sztenderd étel, mint mondjuk csirkepörkölt nokedlivel, sok volt a hirtelen ötlet. Csak volt kenyér, tészta, rizs és tejtermék is mellé. Most is veszünk nagyon keveset a számunkra tiltólistásokból, a fiúk miatt. Ők látják a finom! szép! jóízű! ételeket, és nagyrészt rákóstolnak vagy simán megeszik, és ugyanakkor meg néha kérik a párizsis kenyeret, ilyesmit. Viszont édesség a túrórudin felül nincsen itthon, uzsira gyümölcsök és magvak vannak, ebből a szempontból nem engedek, főleg a tömött fogaikra hivatkozom. Úgyis esznek eleget ilyeneket, ha nem itthon vannak.

Mennyibe kerül ez?

Plusz költség lehet az elején pl a magvak és olajak betárazása, vagy a ghí. Én az igazioliváról rendeltem 5l legegyszerűbb (de nagyon finom, kb 2000/l) extraszűz olívaolajat (sima nem jó), és sok olívabogyót. Magvakat a tescowebshop egész jó áron kínál, érdemes nézni az akciókat, illetve piacon is nézegetem. Itt a budafoki szomszédok piacán van egy jó magos, és a legjobb áron ott veszem a cocomas kókuszkrémet is. Ezt főleg a kávéhoz használjuk, a kávéfőzőnkkel lehet habosítani is, és a cocomas kétszeres vízzel hígítva kiváló kókusztejes cappucinot csinál. Na ez nagyon nagy királyság, főleg mióta egyel finomabb kávét vettünk (pellini, de nem a top csak a sima-erről eszembe jut a pincérkarrierem, és nagyon jó lesz a kedvem).* A ghít csak simán 82%-os teavajból csináltam, nem piacos, csak bolti vajból. Keressetek rá a neten, ezer leírás van, gyakorlatilag csak lassan kimelegítem, a víz így elpárolog, a habot leszedegetem, és amikor csillogó aranysárga lesz, leszűröm alaposan, mert a le nem szedett hab leül az aljára, az maga a vaj tejfehérjetartalma, azt nem akarjuk megenni ugye. Így amit kapunk, az egy tej(cukor és fehérje) érzékenyek számára is fogyasztható aranysárga vaj, a sütést jobban bírja az étolajnál, irtózatosan finom és nagyon jó az íze és az illata. Az ára ugye annyi, mint a vajé, csak lejön belőle a víz és a fehérje, azaz kevesebb lesz a ghí, mint a vaj volt.

Most pedig ugye itt vagyunk, tegnap volt a 30. nap, ma méredzkedtünk és elkezdtük a tejtermékek visszapróbálásával.
Fagyi, kis csoki, túró rudi. Fura volt a túró rudi, szinte nem is volt íze, de jó biztosan nem volt. A kávé tejjel kifejezetten édes volt, jó íze volt. Kíváncsi leszek, hogy a következő két napon, amikor a megfigyelés zajlik sima whole30-as kajálás mellett, mit fogunk majd tapasztalni, hogy hatott ránk a tej.

Én 2,5 kg-mal lettem kevesebb, Marci 7-tel. Ő nem mért centiket, én igen. Elképesztő centiktől szabadultam meg, főleg felsőtesten, mondjuk ott is voltak a súlyosabb dolgok. Előtte a negyvenes ruhák már kényelmetlenek voltak, tegnap pedig felsőből és nadrágból is 38-asat vettem, kényelmesen feljönnek. Iszonyatosan virulok. A bőröm-hajam szebb, a kedvem jobb, az arcom is virul, iszonyatosan élvezem a kajákat, gyönyörűek is egyébként. Alvással sosem volt gondom, csak hagynának ugye :S Ebből a szempontból nem volt, nem is lehetett áttörés, mert az éjszakai programfelelős nem hagyja nagyon. Tehát a kelések általában nehezek, nyűgösek.

Érdekes szempont egyébként ezt az egészet a szoptatással együtt nézni. Szerintem nagy dolog volt ilyen keveset is leadni kilóban, mert a szoptatás alatt általában közel lehetetlen, nem hagyják a hormonális történések, hogy értékes zsírt és kilót veszítsünk, azt az anyatejnek tartjuk fenn elvileg. Bármilyen fittmama cuccot olvasok, mindenhol azt írják, hogy a kilókat hagyjuk a szoptatás utánra, de legalábbis ne nagyon legyenek elvárásaink. NA én így voltam. Ehhez képest szuperjó az eredmény. Meg ahhoz képest is, hogy kegyetlen sokat ettem a megengedett kategóriákból. Nem csak a három főétkezésre, hanem délután pl szinte mindig kellett valami, banán, husi, kókusztejes banános gyümölcsturmix, valami mag, vagy datolya. Egy ideig ez idegesített, mert éreztem, hogy néha inkább nassolok, datolyázgatok, de aztán átgondoltam, olvasgattam, és arra jutottam, hogy én most nem leszek magamhoz ilyen szigorú. Esetleg ha majd lezárul ez a korszaka Borinak, akkor majd belekezdek egy kemény whole 30-ba, meglátjuk.

Egy másik szempont a pénz. Valószínűleg nyáron saját kerttel, tyúkkal, állatokkal ez ingyen van. Vagy majdnem. Egyébként kicsit drágább, mint a normál étkezés, de nem feltétlen. Mi eddig is főztünk, minden nap, és ez nem változott. Csak most sokkal több zöldséget vettünk, és eszméletlen mennyiségű tojást. Azért a hús is több lett kicsit. De van trükkje. Télen a répa, krumpli, cékla nem drága, meg mondjuk az alma, hagymafélék, káposzták sem. Ha ezek vannak többségben, és kevés drágább is van otthon, hogy ne legyenek nagyon unalmasak a kaják, akkor nem szállunk el. Nekünk ilyen luxus volt pl a paradicsom, paprika, csak egy kicsi. Vagy a heti 1-2 avokádó. Azóta megőrülök érte. Vili nem eszi meg, főleg ha fokhagyma van benne, vagy ha tudja, mit kap. De ha Marci átvágta, és a kenyerére kente, úgy ette, mint a gép. Zsombi tolta ezerrel. Almát mártogatunk bele a legszívesebben.

A program egyébként nagyon rágörcsöl a menütervezésre, hogy egy hétre előre lebontva hozzávalókra megtervezni, meg ilyenek. Na első nap előtt csináltam tervet. Második nap letöröltem, aztán csináltuk, ahogy éreztük:) Mi eddig is terv nélkül főztünk, és a harminc nap alatt is. Jó néha pl el kellett tervezni, mert mondjuk vettem savanyú káposztát székelykáposztához (rizs nélkül, főtt/sült/párolt zöldségekkel), de amúgy a heti egy nagy bevásárlás bejött, egy-két hét után nem is nagyon kellett boltba menni a hét vége felé, jó volt a kalkuláció. Jobban kellett figyelni, hogy ha egy zöldség fáradni kezdett, akkor abból gyorsan nyomtunk valamit, de kb ennyi. Reggel mindig Marci főzött, este sokszor én, legfeljebb a fáradó Borival a hátamon, és napközben vagy én vagy Marci csináltuk az ebédet (aranyember. míg én ásítozva elkészítem mondjuk a reggeli kávét habosítással meg pár gyerekkívánság teljesítésével, addig ő lenyom egy ebédnek való előkésztést, hogy kb csak a gázt kelljen elzárnom, ha kész van. tíz percről beszélek.). De nem kellett mindig mindent minden étkezésre, sokszor volt nagyobb adag készítve ha éppen úgy sikerült, és akkor már elég volt egy sali, egy dresszing, ami hiányzott. A nagy kedvenceim az összes maradékból összedobott terüljasztal vacsorák. Csak nem kell maradéknak hívni. A másik a lassan sütött húsok a vaslábosban, minimál fűszerezéssel. Kb só fokhagyma, bors, ilyesmik. Vagy a turbolyás mindenfélék. (Kellenének receptek képekkel?)

Jól esett figyelnem magamra és észrevenni, milyen jól hat rám, amit csinálok. Közben aztán a hátfájásom, görbeségem annyira elkezdett zavarni, hogy leültem a géphez és kb öt perc után megtaláltam a neten a nekem való 31 napos jógarevolúciót, elkezdtem az első napi adaggal, és azóta csinálom. A kilencedik napnál tartok, és fantasztikusan jó ez is. Büszke vagyok a gyors és határozott döntésre, és a kitartásra. Lelkileg jó sok szart felkavar ez is, aztán azok el is múlnak.

A tervemmel, miszerint most teszem rendbe az életem alapjait, míg Borival itthon vagyok (fura ezt mondani, de most van a legtöbb időm, legközelebb nyugdíjas koromban lesz ennyi), jól haladok, hatalmasakat lendültem ebben a harminc napban, de igazából már november óta nagy a haladás, akkoriban kezdtem a konmarit. A következő lépést még nem tudom, de már töröm rajta a fejem.

Most ez van.

Ha írtok kérdéseket, szívesen írok még. Túl sok infó van a  fejemben, és nem tudom, mivel segítek.

*Azóta sokkal olcsóbb kókuszkrémet találtunk, huginál láttam meg, lidl-ben kapható, konzerves, az is kiváló és finom, de nem habosodik úgy, mint a cocomas. (itt nyert a praktikum, nem kell elmenni érte a piacig, és nem izgat annyira az a hab, csak a romantikája hiányzik igazán)

Két napja tart, hogy elegem van mindenből, totál fáradt, nyomott, ingerült vagyok, hiába az isteni sült csirkék, cuki babapofik, kedves és figyelmes többiek.

Ma reggel úgy voltam vele, hogy kezdek ezzel valamit. Hová lett az élet?

Elővettem reggel a darált húst, hogy míg oviba viszem Vilit, kicsit engedjen ki. (Eddigre megvolt a reggeli, az Marci játéka, én addig összeszedem, felöltöztetem, ellátom a családot és magamat. A fonalat éjjel elvesztettem, kipihent aligha vagyok. Marci eldobja Zsombit, ovi mellett vonatra ugrik, a többi az én dolgom.)

Elpakoljuk a reggelit, mosogatok, és csinálok egy felséges kókusztejes cappucinót (tudom, hogy szabályosan kapucsínónak írják, de ne már).  A kávé szigorúan reggeli utánra jön, mert különben képes elvenni az étvágyat, és kevés reggeli=délelőtti nassolás. Szóval a kávét megfőzöm, és három kanál kókuszkrémhez jön két-háromszorosa víz, és a tejhabosítóval feltolom a habot, és megrázogatom, és lötykölöm, és töltöm. Vili van olyan jófej, és hagyja nyugodtan meginni. Vagyis sajna nem éri el a fogkrémet, úgyhogy nem. Öltözünk, szépen süt a nap, hurrá, egyel kevesebb réteg elég mindenkinek.

Feltolom a babakocsit a dombra, Vili a bicót, csacsog, megyünk, az oviban víz világnapja miatt kék póló kell, hálisten a tornapólója ott van és kék. Bobóval jövünk haza, várjuk a futárt (5 kg nátrium perkarbonát a naturonline-tól, itt van a legjobb áron a józsef körúti vegyszerbolt után. Nem őrültem meg, hogy fussak utána, inkább rendelek. Ez a legtutibb fehérítő, és kell is, mert Borika újabban beszállt a retekbuliba, amit Zsombika hat éve megindított. Ha durva a retek, forró vízben megáztatok vele bármit, még színeset is, aztán mehet mosásba. Fehéret csak ezzel mosok. Mosipelus ammóniátlanítására is jó, illetve kiveszi belőle a foltokat. Mondjuk azt most nem használom, sok lenne a jóból. Ja és 30 éves sárgult babaruhát is kifehérít). Közben az este időzített mosás lejár (így kímélem a reggeli kótyagosságomat, nem kell gondolkodni az első lépésen, mert már készen is van), és fent a napos teraszra teregetünk.

Bori hamar kidől, hálisten. Na ez nagyon jó hír. El is kezdek főzni, mert soha nem tudhatom, hogy mi történik fél óra múlva, a prioritásokat tartani kell: először is mindenki élje túl, vagyis egyen-igyon, vagyis főzzek. Aztán jövök én, hogy jól legyek, aztán jön minden más. Ha felkelt, vagy más is itthon van, nyilván ez borul. Ez most jónak tűnik, mert ki akarom magam mozdítani a senyvedésből.

És itt a lényeg egyik fele: a főzés nekem terápia, ha közben egyedül lehetek (vagy minden terápia, ha egyedül vagyok?  nem minden, de sok minden az. na ez jó).

Fehéredésig pirítom a darált husit, kb két ökölnyit, extra szűz olívaolajon. Rádobom a hatalmas, majdnem ugyanekkora lilahagymát apróra vágva, pirítom. Mikor kicsit szottyadt a hagyma, jönnek rá a vékony répaszeletek, azzal is pirítom. A karfiolt pindurka darabokra szedem, a rózsákat még négybe is vágom, azzal is pirítom. Közben egy kis házi ghí is kerül rá, mert a sok zöldségnek is pirulni kell valamin. Erre az ételre csak sót szórok, mert az egész a ghível annyira finom illatú, hogy nem hiányzik róla más. A végén fordos kel csíkokat dobok rá, azzal alig pirítom, elzárom. Ebédre úgyis meg kell melegíteni, és pirul még majd akkor is.

És a másik része a wellnessnek: Kitalálom, hogy most pedig jógázni fogok. Valahogy belefutok ebbe. Elkezdem, de Bobó 10 percnél felébred. Huhh, nem baj, folytatom, rám mászik, nyafog, befejezem. Nagyon jól esett, könnyű volt, a hátfájásom majdnem el is múlt. Ez egy 31 napos sztori, minden napra kb fél óra jógagyakorlat, ingyenesek a videók. Úgy döntök, megcsinálom, és nem várom meg a whole 30 végét.

A harmadik mélyremenős lélekgyógyítós dolog az volt, amikor Borival kimentünk a kertbe turbolyáért. Rengeteg helyen nő a kertünkben, kiirthatatlan, mondjuk nem is bántom. Úgy használom, mint a petrezselymet vagy mint a salátákat.

Akkor ismertem meg a turbolya ízét, mikor ideköltöztünk. Kicsit mentolos-ánizsos íze van. Előtte, mikor kerámiára kezdtem járni, Rita mesélt róla. Akkor már a rákkal küzdött, és mesélte, hogyan vette fel a harcot. Az ötelemes táplálkozás sokat segített neki, télen kereste az ételeihez a turbolyát a Maros partján. Azt mondta, mindig kell valami nagyon zöld az ételünkbe. Akkoriban úgy tűnt, ő fog győzni, egyre jobbak lettek az eredményei. Nagyon mély nyomot hagyott bennem az a lány, és ahányszor a turbolya kerül a kezembe, rá gondolok. Ezen a télen, karácsony előtt győzte le a betegsége. A legnagyobb fagyokban volt a temetése, sosem fogom elfelejteni, annyira meghatározó élmény volt. Felnőttnek éreztem magam, végre. Eldöntöttem, hogy elmegyek, egyedül voltam ott, míg Marci Borival volt, elbúcsúztam, fáztam de tűrtem, arra gondolva, hogy szegény miken mehetett keresztül, és hogy az élete annyira eszméletlenül tartalmas és iránymutató volt a csöndessége és szerénysége ellenére, vagy talán éppen amiatt. A hab a tortán az volt, hogy a temetést a régi szegedi egyetemi lelkész tartotta. Nem is tudom, hogy el tudtam volna-e viselni egy átlagos papot, de Paffy miséi és szavai mindig is és most is nagyon egyszerűek, mélyek és valódiak voltak.

És akkor leszedtem a turbolyát, az eszméletlen mélységével együtt, amit számomra jelent. Hogy életet akarok, nem felszíneset, hogy tavasz van, és életre kelt és hajt a Rita turbolyája, és hogy van halál is, ugyanakkor, és hogy hagyjuk a nehezet is lenni, és elviseljük, főleg azt tudva, hogy valójában el vagyunk kényeztetve, mert megvan mindenünk, és a senyvedés közepén ülve kivárjuk, amíg az élet ideér, és hogy ez így jó és minden rendben van.

Megcsináltam a dresszinget, 4 evőkanál fehérborecetet turmixoltam lassan öntött olívaolajjal. Addig öntöttem, míg 2 dl nem lett együtt, majd fél teáskanál só, negyed teáskanál bors, és a nagy marék turbolya ment bele. Ez összeáll krémesre, ha ügyesek vagyunk és sokáig mixelünk.

A tányéromba vágtam egy almát kockákra, tettem rá jócskán az újramelegített, jól odapirított serpenyős anyagból, és meglocsoltam a dresszinggel.

És most élek. Nem múlt el minden rossz, de nem bánom.

Annyi minden mozog, változik, pezseg az életemben.

Azt remélem, hogy hátha néha be tudok majd jelentkezni whole 30 ügyben, meg kaptam ugye bátorítást is, hogy írjak.

Az elméletet nem nagyon érdemes megspórolni, hogy elolvassa az ember, így utólag azt mondom. Nyilván én nem értek az ember biológiájához, a biosz órákon valahol máshol jártam, és az agyam mindent törölt ahogy lehetett, úgyhogy nekem írhatják a kutatási eredményeket, nyilván el fogom hinni. Az azért szimpatikus bennük, hogy nem állítják, hogy tudják a tutit, csak azt, hogy a mai legfrissebb kutatások szerint mi a helyzet, de ez majd idővel árnyalódhat, sőt akár kiderülhetnek váratlan dolgok is. A kihagyandó ételfélék csak esetlegesen okozhatnak tüneteket, de ha azoknak csak negyede igaz, akkor szerintem nem járok rossz úton. Plusz egy csomó átfogó problémát is okoznak valószínűleg, vagyis ha már elindult az ember a lejtőn, és kezd gyógyszereket szedegetni minden nyavajája miatt, akkor ezek az ételek csak rontanak a helyzeten. És az felszabadító, hogy rengeteg bajt meg lehet vele előzni, és kitartással súlyos népbetegségeket lehet enyhíteni, sőt sok esetben meg is gyógyítani. Magas vérnyomás, vérzsír, vércukor, allergiák, ételintolleranciák, ekcéma, reflux, bőrbetegségek, acne, autoimmun betegségek, mindenféle gyulladások, ízületi bántalmak, itt van egy A-Z ig tartó felsorolás, sok ezer ember tanúsága.

Én a magam részéről ezekkel nem küzdök, de nem is szeretnék. Én életkedvet szeretnék, erőt, jól érezni magam a bőrömben, képes lenni érezni, hogy mennyi és milyen tápanyagra van szüksége a testemnek, és ezekkel jól táplálni magam, nem agy nélkül eszegetni. Ebből a jókedvből adni tovább, mozogni, és aztán majd a következő lépést meglátom.

Szóval:

Minden étel, amit szabad enni, meg kell feleljen négy kritériumnak:

1. egészséges pszichológiai választ támogasson (vagyis nasi látszatát is kerülni kell, még zöldutas hozzávalókból se készüljön palacsinta, itt keményen meg kell törni a szokásokat. nálam ez a leggázabb, a szokások, a csipegetés, a fék nélküli édességevés)
2. egészséges hormonális választ támogasson (túl sok cukor+szánhidrát=megbolondult hormonháztartás, a felesleg cukorból zsírt csinál a szervezet, nem zsírt égetünk hanem cukron futunk— bocs, buta, leegyszerűsített, ennél sokkal bonyolultabban írják)
3. az egészséges emésztést segítse
4. segítse az immunrendszert és minimalizálja a gyulladást

Ezek alapján úgy néz ki, hogy naponta háromszor kell enni, közte semmi. (Kivéve ha valami miatt nem szabad gyorsan fogyni valakinek, vagy terhes szoptat, sportol keményen.) Minden étkezés úgy néz ki, hogy 1-2 tenyérnyi protein (hús, tojás, vagy hal), többi zöldség, minimális krumplival stőtökkel, néha gyümölcs, és a legfontosabb az egészséges zsírok minden tányéron. Extra szűz oliva, ghí, kókuszvaj, olivabogyó, vagy egy kis kesudió, mogyoró (földimogyoró tilos, az hüvelyes-ki tudta, kezeket fel-én nem), dió mandula csak néha. Ja és állati zsiradék is jöhet, csak ne a gyári állatoké, mert a zsírban gyűlik össze minden gyógyszer meg szar, amivel etették őket. Így a szalonna is oké néha, de csakis a házi, vagy a tutti biodisznó/csirke stb.

Ez végül is egy paleoszerű diéta, de mégsem, többek között azért, mert a paleosütik tiltósak, elvégre a szokásokon változtatnánk, és ha az agyunk azt az üzenetet kapja, hogy sütiiiii, hiába paleo, ez zabáláshoz vezet.

Ja és kalóriákat nem számolunk, hanem az éhségérzetet figyeljük. És ha ennék valamit, de mondjuk tesztelem magam fejben, hogy jól esne-e egy birkapörkölt (vagy kinek mi az ász kaja sok hússal) és nem, mert cukrot akarok, akkor nem eszek. És mérlegre tilos állni(habár mindenki fogyni szokott, nem csak ez a jó benne, pl zsírt is kegyetlen jól kezdi égetni az ember, ki mennyi idő után,és két oldalon apró betűkkel sorolják az előnyöket. a végén mérés előtt ezeket kell pipálgatni, hogy miket tapasztalt az ember, nehogy kiakadjon a kilók miatt). És aki csal, az újra kell kezdje, mert a szervezetből ez alatt a harminc nap alatt ki kell üríteni a cukrot, lisztet, tejet, stb-t, hogy beálljon egy egyensúly, és hogy a végén minden ételcsoportot szisztematikusan le tudjunk tesztelni, hogy hogy érezzük tőle magunkat. Ez a teszt min 10 napig tart.

De valaki 30 nap után érezheti, hogy még nem az igazi, bár javulások már vannak. Akkor dönthet úgy, hogy neki nem whole 30, hanem 45, 60, 90 kell. Attól függ, mennyi egészségügyi problémája van, mennyire súlyos évtizedek szokásain próbál változtatni.

Szóval ma méregetjük magunkat, elkészülnek a before fotók, elkészül a holnapi ebéd, mert Marci másnap azt viszi munkába, és picit előpörgetjük a reggelit is. Bár nem annyira kell, mert mostanában hattól indul a napunk. Annyit elárulok, hogy cuki az ébresztőnk 🙂

Ja, és azt találtam ki, hogy táblafilccel írom a konyhacsempére a menüt, hogy ne keressem a cetliket:

Az én életemet mi viszi előre? Mitől leszek jobban testileg-lelkileg? Mikor merülök, az milyen, hogyan veszem észre és olyankor mi a jó, mitől leszek egészben újra? Mikor kell emberek társasága és mikor maradjak egyedül? Ezeken gondolkodom, figyelem magam, és próbálok a megfigyelések alapján változtatni.

Nem taníthatok senkinek semmit szavakkal, valahogy egyre jobban így vagyok, legalábbis elméletben. Ordítok, hogy ne ordibálj, ismerős? Ne nézz annyi mesét, de én sokkal többet nyomkodom a telefonomat. Ne egyél már csokit annyit, de én folyton bekapkodok ezt-azt, vagy ne igyál annyi szörpöt, cukorfüggő vagy, de hát én is az vagyok.

Azért mondom ezt, mert megint, mikor olvasom a legújabb könyvemet, folyton az jut eszembe, ez kinek lenne még jó. Aztán megállítom magam, és újra megpróbálom, hogy nem nyomhatom rá senkire a témát, csak ha érdeklődik, (és ha le bírom magam állítani, az nagyon jó, csak ritkán megy), és inkább magam belevágok. Ez most a Whole 30. Angolul van a könyv és a honlap is. 30 napig cukor-, tej-, gabona-, hüvelyes-, gyorskaja-, műanyag-és alkoholmentes élet. Nagyon sok jó hatása van, és aztán ha vége a (kegyetlen nehéz) 30 napnak, az ember étellel való kapcsolata rengeteget javulhat. A zabálások, a puffadások, az enerváltság, a plusz kilók, a zsír, és gyakorlatilag minden népbetegség az asztmától a vérnyomás- és szívproblémákig, koleszterin, vérzsír, minden javul vagy elmúlik. Harminc nap (vagy akinek több kell, annak több) után óvatosan próbálgatja az ember egyesével visszahozni a kihagyottakat. És amivel kapcsolatban kiderül, hogy rossz érzés kíséri, azt el próbálja hagyni, vagy minimalizálni. Az emögötti elmélettel, és a harminc nap menetével, főzéssel kapcsolatos dolgokkal most ismerkedek, és március elsején indul a menet. Amit lehet: hús, zöldség, gyümölcs, diófélék, magok, olajak, ghí (tisztított vaj). Nehéz ezt a könyvet olvasni, mert közben teljesen tisztán látom, hogy hol csinálom rosszul, de majd csak elsejétől változtatok. Úgyhogy úgy próbálunk (M úgy döntött, beszáll) közeledni lélekben az elsejéhez, hogy főzünk olyanokat, amik belepasszolnak ebbe a diétába. Húú, állati jókat fogunk enni, és éhesek sem leszünk, az tuti. Csak sok energiát kell beletenni a készületbe, a menüt meg kell tervezeni nagyon, és a cukor és liszt nélkül tutira lesz pár olyan napunk, mintha másnaposok lennénk, legalábbis ezt ígérik. De kb két hét után berobban majd az energiabomba, azt nagyon várom! Igazából az enerváltságot elégeltem meg, és a mozdíthatatlanságomat. És tudom, baba, éjszakai műszak, három gyerek, ez sok és kiszívja az energiát, de ennél azért van feljebb, mint ahol most tartok. Ha bárki csatlakozna, nagyon örülnék, bandában a legjobb! Bárki képes rá. Harminc nap.

Közben folytatom hellyel-közzel a tornámat, és figyelgetem, hogy milyen mozgás lenne a legjobb a fogócskán kívül (igen nagy igényem kezd lenni gyerekmentes időkre és olyan témákra, amiben ők nincsenek benne).

JA és az egész változtatás úgy kezdődött, hogy konmarizni kezdtem, az forgatta fel az állóvizet. Cuccok selejtezése az egész lakásban az alapján, hogy mi okoz örömet (nem teljesen szó szerint, mert vannak csak hasznos dolgok is, amik maradnak), majd ha ez megvan, mindennek jó helyet keresni. Hihetetlen, hogy hogy fellélegzik lassan minden a házba. A kategóriák, amik nem véletlen követik egymást (és az sem véletlen, hogy nem szobánként halad): ruha, könyv, papírfélék, vegyes apróságok (itt millió kategória), érzelmi töltettel bíró tárgyak, digitális cuccok. És csak a saját cuccaim. Itt van róla jó összefoglalás, és itt a facebook csoportja, ahol naponta lendítenek rajtam (bár könnyű ottragadni, úgyhogy lassan leszokom róluk).

Ráérek? Nem, de ennél több időm soha nem lesz.

A napjaink hogy telnek? Iskolaválasztás a téma, kettő közül kell döntenünk, heti két plusz progink van ezek miatt ovi után, közben még mindig nem vezetek, úgyhogy orbitális szívás sokszor a napunk. Közben ha ketten vagyunk Borival itthon, akkor nyomom a selejtezést, illetve alakítom úgy a dolgokat, hogy mire mindenki hazaér, ne kelljen mással foglalkoznom. Bori közlekedik mindenfelé, alapvetően naponta egyre bababarátabb a ház, ahogy egyre több mindent elér. Egyre feljebb pakolunk, hogy tudjak tőle bármit csinálni, és így lehet is. Nem kell folyton mellette állnom, csinálhatom a dolgom. Ha alszik, akkor meg pláne. Éjjel nem alszik végig, hol fogak, hol betegségek nehezítik a pályát, de most éppen elviselhető lett egy kemény hét után a sztori, mióta elkezdtem írni ezt a bejegyzést, megint szopórollert tolunk két foggal egyszerre. Ha nincs ilyen extra, akkor a Békés álom könnyek nélkül c. könyv és amit onnan tanultam, ábszolút megmenti az életünket (Mondjuk ez is olyan, mint bármilyen módszer, tök jó, csak hullafáradtan nem lehet csinálni. De egyszer kell nagy energiát beletenni, utána már csak emlékezni kell, hogy mire kell figyelni).
Bori elképesztő cuki energiabomba, hasonló mozgásigénnyel, mint a fiúk voltak ekkora korban, csak ő nagyon nyugodt és sokkal csöndesebb (jeeeeeeeeeee). Nagyon élvezi a nagyok társaságát is, és most már itthon is hagyhatom nyugodtan másnak, mert eszik mindenfélét és simán elvan nélkülem is, főleg olyannal, akit ismer. Zsombi nagyon nagy lett, várja a sulit, bár még a konfliktustűrés és türelem erősen fejlesztendő terület (mondjuk tegye fel a kezét, aki nem így van ezzel).
Vilire nagyon kell figyelni, mert könnyen az elhanyagolt középső szerepbe kerül. Motyogni kezd, mint a babák és szomorkodik. (Itt is ugye a melyik tányért pörgetjük történet..)

Mi most házasságilag dolgozunk, ahogy tudunk, hogy ne essen le a tányér. Jó most már az alapunk, és haladunk, ennek nagyon örülök, de van hová fejlődni is. És fáradtak is vagyunk. Gondolom éppúgy, mint mindenki.

Nehéz ez a nagycsalád, de van ennél nehezebb dolog ezer a világon. Ahol élet van, ott vannak bonyodalmak is, igaz? Én most nagyon örülök az életnek. Főleg ha kialudtam magam 🙂

Ez az én játszóterem. (Feltettük rá az előző oldalam posztjait is)

Mindig szerettem a balkáni gerle búgását. Gyerekkorom óta a szomszédunk fáján énekel. Egyszer anyától megtudtam, hogy amikor még a dédinél laktunk (kb két éves koromig), ott is szólt a gerle. Aztán valahogy bárhová kerültem, mindig jó érzés töltött el, ha meghallottam. Ilyen volt minden új albérletbe költözés, az angliai L’abriba sétálás a vonattól, a lakásunkba beköltözés, és most a házunk udvarán is hallom.

Mint egy ámen, hogy itthon vagyok, hogy a helyemen vagyok és minden rendben van.