Tényleg az egészség és a család került a középpontba.
Folyamatosan csinálom a tornámat, eddig csupa jót hozott. Két hét után a hátam egyenesebb lett, az alakom feszesebb, a kedvem jobb, a reggelek energikusabbak, minden rendben. (És ma vettem egy motivációs nadrágot, mert ennél már csak jobb lehet 🙂
A hétköznapjaink őrültek. Bár most egyre jobban arra próbálok fókuszálni, hogy ha máson nem is tudok, az én viselkedésemen változtassak. Nem leszek tökéletes, és nem is lesz minden más azonnal, de a változtatás mellett döntöttem. Még nem tudom, hogy hogyan, de nem szeretnék kiabálni. Jó rég óta úgy van ez, hogy csak feszülök, feszülök, egészen addig, míg ki nem török és leordibálom a fejét valakinek, és persze azoknak, akik a legbelső körbe tartoznak. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi hoz ki a sodromból. Persze lehetne sorolni, hogy a gyerekek, meg a kis hülyeségeik, meg az életveszélyes mutatványaik, meg a reggeltől estig tartó visítozás, követelőzés, vinnyogás, köpködés, artikulálatlan üvöltés minden piszlicsáré ügy miatt, vagy hogy nincs sok nyugodt időm, de igazából ezek mindenhol így vannak, mégsem ordibál mindenki, másrészt pedig ezeken nem segítek az ordibálással, és ha én leeresztenék végre, akkor ők is nyugodtabbak lennének. Igazából az hoz ki a sodromból, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy elterveztem, és nem csinálhatom, amit akarok. Nem nagy ügy, ugye? De az.
Volt ez a cikk. Már régebben is olvastam ezeket a mondatokat, és akkor az maradt meg, hogy a gyereknek még iskolás korában is napi öt óra rohangászásra van szüksége. Viszont nem csak ennyi. Azt is írja, hogy ugyanennyi üvöltözésre is. Huhh, akkor mi jók vagyunk! Legalábbis a gyerekek.
Csak én már kinőttem ezt a kort, ideje lenne tovább lépni.
Ugyaninnen van ez az idézet is: “Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. … Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.”
Szóval most igyekszem felelőtlenné válni, és többet játszani, vagy csak ott lenni kéznél.
Annak, aki angolul tud, ajánlok egy jót, én most ebbe vetettem bele magam. Igazán ez mozdított ki, hogy próbáljak kiabálás nélkül gyereket nevelni. Egészen sok megható, hiteles történetet ír le. Egy okos és érzékeny nő. És főleg tökéletlen és ezt nyíltan vállalja. De mindig akar változtatni és ez a változás meg is történik. Megrendeltem a könyvét, meg még egy másikat is. Úgyhogy most itt a fókusz. Hogyan ne várjunk el magunktól annyi mindent, és a gyerekektől se, és hogyan szakadjunk le a digitális eszközeinkről, és hogyan élvezzük, ami most van.
Most mi van:
Délelőtt a gyerekekkel elmentünk dokihoz, Vili (lázas volt egy napig) gyógyultnak nyilvánítva. De a lényeg nem ez volt, hanem hogy esett, és mivel végre nekem is előkerült a kék túraesőkabátom (Na igen, életem legvadabb kalandja volt, hogy elstoppoltunk négyen Manchesterig, épp miután kirúgtak az egyetemről. Oda vettem, mert ott mindig esik), így mindenkit fel tudtunk szerelni eső ellen. Állati boldogan tapicskoltak végig minden pocsolyát. Nem siettünk, jó volt.
Itt az eső, folytatódik a csigagyűjtés. Vili fog valamit, amibe gyűjti. Megy körbe az udvaron és keresgél, és ha kimásznának, visszapakolássza őket. Biga-biga.
Aztán csináltam másodszorra is cukkinilepényt. Ha értetek finomat… Kis bazsalikommal is megbolondítottam, mindenki falta. Én mondjuk ebbe kétszer annyi tojást tettem, és így még jobb volt. Annyira bejön, hogy meg fogom kicsit variálni, liszt helyett zabpehellyel és még valamivel, és mostantól mindig kell legyen itthon cukkini.
Vilinek jön a foga, sokat sír és nyűgös napközben is. Az éjjel, na azt hagyjuk. Hátha ma éjjel jobb lesz, az esti altatás gyors volt, jókat ígér.
Zsombidumák:
Anya, ha nagy leszek és a kukim is nagy lesz, majd elmehetek egyedül és veszek a Vilinek napszemüveget. (Én nem szoktam olyanokat mondogatni, hogy a fiúknak egy a lényeg, pedig de.)
Majd ha lesz egy saját házunk, apa legyen a gazda, és legyen lovunk, meg zongojánk (mondtam neki egyszer, hogy most kicsi a lakás egy zongorához, erre kilogikázta, hogy ha lesz egy nagyobb, akkor lesz zongora), meg kecskénk meg szamajunk. (Dömsödből merítkezik. Az állatkertbe inkább nem viszem el.)
——————-
Most lelépünk Dömsödre, meg utána Zebegénybe, nyaralás indul, blog pihen. Remélem, sok jó sztorival és kevés idegbajjal jövünk haza.